Ismered azt az érzést,mikor a színész az előadás előtt, a hős szerelmes a randi előtt gyakorolja a megfelelő hangsúlyt, mimikát,hanglejtést, a helyes mosolyt...De mi van ha a szakítószöveget mondod fel magadnak,mert azt hiszed ez mindent megold? Ha igen,akkor hadd meséljem el a fekete ruhás lány történetét..
A hatvanas évek hippikorszakában élt egy különös lány..Istenünk megajándékozta őt különösen nagy empátiával és jó fogalmazókészséggel,de a lány mégis inkább elbújt a virágmintás ruhát hordó vadembereke elől...Ő volt az egyetlen,aki megvetette a színes ruhákat,s mindig fekketébe bújva várta, hogy találjon rá a hajnal..a 24 óra legszebb, s legőszintébb időszaka..Hisironak hívták a lányt...
Felvett nevét azért választotta,hogy azzal is kitűnjön az emberek tömegéből..Történt egyszer, hajnalhasadáskor, nem egyedül üldögélt a megszokott toronyablakban. Egy férfi volt vele. Erős, markáns vonásokkal rendelkező, már-már szexynek mondható férfi. Minden idillinek tűnt,de ha jobban megnézték őket feltűnhetett a hiányzó dolog: szerelmeseknek néztek ki,de nem fogták egymás kezét.
Hisiro a párkányon ült,s a gyönyörű színekben pompázó eget nézte, míg a férfi a lány vállára omló haján megcsillanó holdsugarakat...
Első ránézésre azt láthatnánk,hogy a lány elfordult zavarában..Pedig nem így van..Hisiro szörnynek érezte magát akkor és ott..Azért fordult el,mert nem mert a férfi szemébe nézni..Félt,mert kettős arcát hiába takarta el csillogó mázzal, a férfi ismerte minden porcikáját, lelkének legbelsőbb zugait is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése