Az éjszaka csendje felé vezető út...Minden vörös, amerre csak a szem ellát..Minden amit látsz, csak a fejedben létezik..Ezt láttam én is magam előtt..
A napnyugta vörös fényében láttam alakod..megrémültem, s elállt lélegzetem...Gyönyörű vagy!!Suttogtam,s futásnak eredtem...A gyönyörű lény felém fordult, s egy kép villant az agyamba..Téged láttalak..Arcod, mosolyod, mandula vágású barna szemed, s gyönyörű pilláid..A pillanat hevében felkiáltottam: várj!!! De a lény siklani kezdett a naplemente sugarain keresztül...Lábam remegni kezdett, s futásnak eredtem..Egyre és egyre közelebb éreztem magam, mikor egyszerre hirtelen eltűnt minden..A vörösből fekete éjszaka lett és félni kezdtem..A sötétség lényei körém gyűltek,s kántálni kezdték a szót: szeretlek..Egyre és egyre több felől hallottam a földöntúli suttogást...Rémült sikolyt hallattam, s elterültem a lágy füvön...Az éjszakából megint napnyugta lett.. Kerestem őt tekintetemmel,de hirtelen a puszta közöny átváltott fojtott rettegéssé..Két kar zárult össze körülöttem s a vöröses homály kezdett kifényesedni..Sikoltozni kezdtem..nem akarok visszatérni!! De már hallottam az életmentő gépek rémisztő csipogását a fejem körül...
Könnyeim lágyan csurogtak végig meggyötört arcomon..s ekkor döbbentem rá: soha többet nem láthatom őt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése