Vannak olyan kapcsolatok az életben, amik az idő múlásával egyre csak erősödnek? Egyre jobban foglalkoztat ez a téma. Mint sokan gondolhatjátok a szerelmi,érzelmi életem nem egy átlagos tündérmese..Nincs benne vasorrú bába, se ronda ördögfióka, csak egy lány aki a szívére hallgatva talán mást sugároz a környezetének, mint amit valójában szeretne. Emberek vagyunk, hibát hibára halmozunk. De az a legnagyobb hibánk, hogy az életben el kell engednünk azt a bizonyos "igazit" ahhoz, hogy megtudjuk valóban olyan erősek - e az érzelmeink, mint valójában gondoljuk. Sokan lehet, hogy azt gondoljátok, hogy hülyeség, pedig nem az. Én is eldobtam a párom azért, hogy éljek egy picit és rájöttem ez alatt az idő alatt, hogy ez aligha menne nélküle. Nem befolyásolt semmi igazából, csak a tudat, hogy borzasztóan hiányzik az életemből. Nem volt az a fíling meg, hogy ha bármi rossz vagy jó történt velem, már mondtam is neki..Nem tudtam elmondani neki, hogy mik történtek velem aznap, nem hallottam, ahogy kedvesen leszid a butaságaimért. Legeslegjobban pedig az hiányzott, hogy nem hallhatom azt, hogy hogy van, hogy nem látom mosolyogni, nem ölelhetem meg...És még is, mikor újra egymásra találtunk,úgy éreztem, hogy a lelki szint az megmaradt. Változhattunk akármennyit, felnőhettünk, de a lelkünk ujjongva fogadta a másikat, s nem érezte kellemetlenül magát. Azóta szüntelenül ezen gondolkodom. Miért érdemlünk mi ekkora csodákat Istentől? És ha már megérdemeljük, akkor miért nem tudja mindenki felismerni??
Már régebben is foglalkoztam ilyen mély lélektani kérdésekkel és mindig is érdekelt a pszichológia. De most, hogy a saját életemben is van egy ilyen óriási, sőőt hatalmas kérdés így még érdekesebb lesz megtalálni a miértekre a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése