Egyszer volt, talán igaz is volt...volt egyszer egy fiatal lány. Nyitott szívű,életvidám, bár kissé magányos, különc teremtés. Szerencsés alkat,aki sosem szomorodik el ha síró embert lát, mosolyogva segít a legnagyobb bajban is erőt adva ezzel embertársainak. Így teltek napjai: vidáman, gondtalanul. Csak mint tudjuk létezik egy kór,ami képes még a legvidámabb embert is elpusztítani. Megöl, mégis megerősít. (Mivel ez egy mai történet kérem ne botránkozzanak meg azon, hogy mindez az interneten fog játszódni.)
Egy nap szörfölgetés közbe arra vetemedett,hogy regisztrál a már oly közkedvelt közösségi portálra a Fb-ra. Kattolt, regisztrált s láss csodát egy helyes "fiatalember" már is rátelepedett. Érett volt, szentimentális, s gyönyörű lelkű. Bejelölte a lányt, s elkezdtek megismerkedni. A lány először kommunikált így az interneten,s kicsit félt attól,hogy a végén majd negatív konzekvenciát kell levonnia ezekből a társalgásokból. Félszegen, mint egy idétlen csitri kezdett el flörtölni a férfival. Teljesen kifordult önmagából. Hiába tudta,hogy ezen szájtokon az ember személyisége teljesen kifacsarodik, átformálódik ő mégis önszántából, már már engedelmes kiskutyaként futott bele eme útvesztőkbe. Először csak egy dolgot változtatott meg...Az idejét. Napi szinten csetelt, kommentált, míg végül már a fél élete eme portálon zajlott. Persze csak látszólag. Senki nem tudta róla,hogy mit érez valójában, hogyan viselkedik, vagy hogy mennyit mosolygott aznap. Két énje lett. Ez a legnagyobb csapda..Elhitte,hogy az embereket valójában érdekli,hogy miért rak ki sírós fejet vagy éppen áhítozik a nagy ő után...Azonban a férfi megtanította a helyes viselkedésre, s újra önmaga lett. Éjszakákon át, gyakran hajnalig beszélgettek mindenféle személyeskedés nélkül. Jól esett a másik társasága, s olyan volt, mintha egymás mellett, egymás kezét fogva beszélgetnének. Kiismerték a másik szokásait, epedve várták az üzenetet : "Szia megjöttél?"
Ez a két szó volt a megváltás. A férfi úgy érezte kiszabadult börtönéből, s nem volt már magányos. A lány mindig megpihent ezen beszélgetések alkalmával. Olyan lelki pluszt adtak a másiknak,ami minden máztól mentes volt. Egymásba szerettek. A férfi munkát keresett, s a lány segített neki. Elhatárolódtak a romantikától,de csak úgy sütött a szavaikról (betűikről), hogy "dúl a lamúr". Napról napra boldogabbak voltak, a lány is többet mosolygott, s nem játszotta meg, hanem szívből jött. De mint tudjuk, az élet nem rózsaszín köd...Szerelmeseink életében is eljött az a nap,mikor virtuálisan együtt sírtak...Egy kényes téma után a férfi nem jelentkezett többet...A napokig csak zokogni tudott...Ömlöttek a könnyei, minden mondata csupa keserűség volt...Napokig minden este csak bámulta szobája falát..na meg persze a monitort (az fb szerelem már csak ilyen...megsirat,de ha nem posztolod egyből, nem jut neked zsebkendő :D). Egyik nap értesítései közt felfedezi a férfi lájkjának nyomát, s örülni kezd. Üzenetet ír, vigyorog mint a hülye...De válasz nem érkezett. Másnap megint. férfi lájkol, a lány hiába reménykedik. Már addig kínozta magát a lány, míg részegen gyógyszerezni kezdte magát. Élvezte,hogy jól alszik rémálmok helyett csak fekete sötétséget álmodik. Hetekig sóvárgott, reménykedett, s ivott. Egyik nap az erdőben futás közben egy fának dőlve sírni kezdett, s elájult. Álmában a "párját" látta, háttal a laptopnak egy másik nő karjaiban...Ekkor vált feministává. Felébredve hazafutott, letette a sörét s leült a gépe elé. Kiposztolta bánatát, ivott egy pohár sört s bevett egy kedélyjavítót....Csúnya vége lesz ennek gondolta mámoros jókedvében, majd leült az fb elé.
Szívszaggató levelében arra kérte a férfit,hogy adjon életjelet magáról. A férfi visszaírt, s közölte, hogy kapott munkát, s egy hét múlva utazik az ország másik felébe. És, hogy nem tudja meddig, de talán hónapokig nem beszélnek majd. Megütközött ezen a lány,de nem vonta kérdőre a férfit. Megértette, hogy azért nem szólt eddig neki, hogy ne legyen még fájdalmasabb. Lélekben a férfival volt úgy, mint régen. Segített a nehéz pillanataiban, tartotta benne a lelket, hogy minden rendben, és, hogy ennél már csak jobb lesz majd. Fájdalmas búcsút vettek egymástól két nappal később, s a lány örökre lemondott róla. Fájt a szíve, hisz már nem egyszer összetörték,de elengedte őt, s megpróbált élni. Beletemetkezett a zenébe, s a testvérébe, akinek mindent elmondott. Megosztották egymással fájdalmaikat, s mindketten zenével gyógyították a maró sebeket. Viszont nagyon hiányzott neki a férfi. Küldött neki dalokat, idézeteket írt neki. Ha tudott volna fogalmazni maga írja meg érzéseit, de így csak a költők maradtak neki...Belefeledkezett az olvasásba, tanult tovább, s azt tette amihez a legjobban ért: átpumpálta fájdalmát kitartásba, szeretetbe, mosolyba. Akivel csak találkozott, ahhoz volt egy jó szava...Akár fb-n, akár az utcán..Megváltozott, felnőtt. Most éli életét, félt, szeret, mosolyog, zenél....Iszik ha fáj....ÉS PERSZE FACEBOOKOZIK,mert az olyan menő...Meg mert ő nő: virtuális és nagyon menő :DDD
Ez nem kampány,de ha tanulni akartok eme esetből....Inkább az életben éljetek..
Ezen történet puszta kitaláció!Ha bármely része megegyezik a valóság egy kis szeletével, az a véletlen műve.
A történet alatt az Ossian: A lélek hangjai albumot hallgattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése